L. Ron Hubbard New York Times nemzetközi bestseller író műveinek kiadója

Dél-afrikai anatómia kongresszus

 Dél-afrikai anatómia kongresszus

Dél-afrikai anatómia kongresszus

Közvetlenül azután, hogy Washingtonban megtartotta Az emberi elme anatómiája kongresszust, Johannesburgba repült. Itt is megtartotta ugyanazt a kongresszust, de ezúttal kifejezetten a dél-afrikaiakhoz igazítva. Ezen a páratlan rendezvényen egy telt házas kongresszusnak (ez volt a valaha volt legnagyobb) tartotta meg Az emberi elme anatómiája tanfolyamot. Bemutatta a Szcientológia sziklaszilárd, egyszerű alapelveit, és azt, hogy miként tanítsuk meg őket másoknak: az időnyom, elindítás-megváltoztatás-és-megállítás, az akcióciklus, a valenciák, az aberráció természete stb. Abból a célból, hogy jobb megértést adjon, és felkeltse az új emberek érdeklődését, bemutatta a Pre-Havingness-skálát, egy táblázatot, amely az emberi faj minden lehetséges szintjére kiterjed, és feltérképezi azokat a szinteket, amelyekkel bármely lényt fel lehet vinni a legaljától – a megfordult érdeklődéstől – a legtetejéig – az érdeklődésig. Grandiózus lezárásként felvázolta széles körű programját, amivel felemel minden férfit, nőt és gyereket Dél-Afrikában. Íme a Dél-Afrika jövője című személyes üzenete annak az országnak, ahonnan – az ő szavaival – „ered majd e bolygó következő nagy civilizációja”.

Tovább
vásárlás
$125 USD
Ingyenes szállítás Jelenleg ingyenes szállításra alkalmas.
Raktáron Szállítás 24 órán belül
Formátum: CD
Előadások: 6

Dél-afrikai anatómia kongresszus: További adatok

Dél-Afrikából ered majd e bolygó következő nagy civilizációja, és sikerrel fog járni, mert a Szcientológia és annak teljes technológiája mellette áll. – L. Ron Hubbard

Ezek a történelmi jelentőségű szavak, amelyek a földrész első és egyetlen kongresszusát követően íródtak, a Szcientológia intenzív növekedési és fejlődési periódusát jelezték Dél-Afrikában.

1961-et írtunk. Az előadások, a kutatás, az auditálás és a johannesburgi HASI ügyvezetői feladatai mellett L. Ron Hubbard elkezdte megismerni Dél-Afrikát: a parlamenti képviselőktől és törzsfőnököktől kezdve a középiskolás tanulókig, akikkel a frissen elsajátított zulu nyelven beszélt. Közben mindannak fényében, amit ebben a sok gonddal küzdő országban látott, a következőket írta:

„Elérkezett a mi időnk.

A politika kudarcot vallott.

Ezen a bolygón a jelen fenyegetései és a jövő pusztítása között csak mi állunk, és a technológiánk.”

Annak érdekében, hogy elhozza ezt a technológiát a kontinensre, 1961. január 21‑ére meghirdette az Anatómia kongresszust. Ez volt az addigi legnagyobb kongresszus a világon; több mint ötszáz dél-afrikai szcientológus vett rajta részt, hogy megismerje L. Ron Hubbard új felfedezését: azokat az eszközöket, amelyekkel a Dianetika és a Szcientológia alapjai félreérthetetlenül kommunikálhatóak bárki számára.

Az elme és szellem egész területét időtlen idők óta rejtély és bonyolultság itatta át. Ahogy ő magyarázta, ennek az volt az oka, hogy a területet a filozófiai „filózás” szintjére süllyesztették:

„Mi igen látványosan teljes áttörést értünk el az emberi elme területén azzal, hogy fogtuk a fizikai tudományok kiszámítható, gyakorlatias jellemzőit, és ezeket átvittük a humán tárgyak területére. Ez történt a Dianetikában és a Szcientológiában.”

Ebben a kijelentésben összegződik a lényege annak, amit Az emberi elme anatómiája tanfolyamon mutatott be. Elmagyarázta a Dianetika és Szcientológia „dolgait”, amelyek olyan konkrétak és demonstrálhatóak, mint egy kémcső vagy egy vonalzó, és amelyek véleményektől függetlenül léteznek. Ezek tehát azok az eszközök, amelyekkel a Szcientológia gyakorlatias tárgykörként mutatható be, amely olyan pontos és precíz, mint a fizikai tudományok. Emellett nemcsak bemutatta ezeket a dolgokat, hanem azt is részletesen elmondta, hogy hogyan kell tartani magát a tanfolyamot: az akcióciklus, Elindítás-Megváltoztatás-és-Megállítás, az időnyom, havingness, jelen idejű problémák, mentális képmások, zűrzavar és a stabil adat – összesen huszonnégy alapvető dolog alkotja ennek az új tanfolyamnak az alapját.

És ha ez nem lett volna elég, bemutatott még egy új auditálási és terjesztési eszközt: a Pre-Havingness-skálát. Ez a „halálos kvartett” kiterjesztése volt – azé a négy tényezőé, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a preclear teljesen ülésben legyen, és nyereségeket szerezzen (Londoni kongresszus a terjesztésről és a segítségről).

Mindez azt jelenti, hogy a Dél-afrikai anatómia kongresszussal elérhetővé váltak azok az eszközök, amelyekkel az a bizonyos következő nagy civilizáció megvalósulhat a Földön. Ezért búcsúzott L. Ron Hubbard ezekkel a szavakkal:

„Ezért a program Dél-Afrika számára, amelyet felkarolunk, és amit teljes erővel propagálok, egyszerűen ez: tegyünk Dél-Afrikában minden férfit, nőt és gyereket, akit csak a kezünkbe tudunk kaparintani, olyan képessé, amennyire csak lehetőség szerint képesek vagyunk, és olyan gyorsan, ahogy csak tudjuk.”

« Congress Lectures