L. Ron Hubbard, a New York Times és nemzetközi bestseller író műveinek kiadója

22. amerikai haladó klinikai tanfolyam

22. amerikai haladó klinikai tanfolyam

22. amerikai haladó klinikai tanfolyam

A clearing technológiájának és azoknak az eszközöknek a kifejlesztésével, amelyekkel az auditorokat ki lehetett képezni annak használatára, a HGC-k kivétel nélkül minden esetet feltörtek. Elérkezett az egyöntetű és egységes eredmények kora. A 22. amerikai ACC-n megjelenteknek ezt mondta: „Pusztán felvázoltunk egy utat, amely nemcsak az életen át vezet, hogy a fickó bejárhassa, hanem az életről talált adatokon keresztül is felvázoltunk egy utat, hogy meglehetősen gyorsan ki tudjatok hozni másokat.” Ezek után L. Ron Hubbard úgy döntött, hogy megnyitja a kaput az új emberek előtt. Az emberi elme anatómiája kongresszuson maradéktalanul bemutatott pontos tanfolyamot követte az új emberek auditálására szolgáló pontos ülés. Ez volt konkrétan a mintaülés, amelynek első változatát L. Ron Hubbard ekkor tanította. Ezek az adatok olyan fontosak voltak, hogy az auditoroknak nem csupán teljesen kellett megtanulniuk, hanem tökéletesen, tökéletesen, tökéletesen! Azzal a céllal, hogy nagyszerű szakembereket képezzen, mindenhez pontos útmutatást adott – a jelen idejű problémáktól kezdve, és hogy azok miért tagadják meg a precleartől a múlt időnyommal kapcsolatos realitást, a reaktív bank működésének összes mechanikájáig. Ezeknek az előadásoknak a fontosságát az is mutatja, hogy L. Ron Hubbard az összes esetfeltörő HGC-auditor számára kötelezően előírta a megtanulásukat.

Tovább
vásárlás
$125 USD
Ingyenes szállítás Jelenleg ingyenes szállításra alkalmas.
Raktáron Szállítás 24 órán belül
Formátum: CD
Előadások: 10

További adatok – 22. amerikai haladó klinikai tanfolyam

De amikor egy Formulába kezdtek, a Mintaüléssel futtatjátok, a forgatókönyv szerint. És ezt még a tízparancsolatnál is sokkal, sokkal jobban kell tudnotok, mert emberek élete múlik a Mintaülés forgatókönyvétől. – L. Ron Hubbard

1961 januárja volt, amikor L. Ron Hubbard kutatási-fejlesztési programja, a haladó klinikai tanfolyam program új lendületet vett, és olyan végkifejlethez és csúcsponthoz érkezett az eredmények tekintetében, amilyenről korábban még csak álmodni sem mertek. Miután kifejlesztette a technológiát arra, hogy minden lényt el lehessen juttatni a Clear állapotig, kifejlesztette azokat az eljárásmódokat is, amelyekkel minden auditort ki lehetett képezni arra, hogy alkalmazza ezt a technológiát. Ezután, szinte lélegzetvételnyi szünetet sem tartva, az utolsó, döntő lépésre fordította figyelmét. Mert – és ez nyilvánvalóvá vált – az utolsó dolog, ami megakadályozhatott egy lényt abban, hogy elérje a szabadságot, egyszerűen csak az volt, hogy nem élt a lehetőséggel. Így született meg az ülés-előkészítés technológiája, hogy minden lényt eljuttasson a megvilágosodáshoz, és ülésbe tegyen (Londoni kongresszus a terjesztésről és a segítségről). És azáltal, hogy ezeket a technológiákat használatba vették az auditálásban (1. Saint Hill-i ACC), valóban egy új, magasabb szintet értek el – az eseteket egytől egyig feltörték, és elérkezett az egyöntetű és egységes eredmények korának hajnala. Így történt, hogy L. Ron Hubbard „be tudta nyomni a terjesztés indítógombját”, és ki tudta tárni a kapukat, hogy új emberek tömegei ismerjék meg a Szcientológiát. Egy pontosan meghatározott, precíz tanfolyammal (Az emberi elme anatómiája kongresszus) arra készült, hogy mire megérkeznek, gondoskodjon a pontosan meghatározott, precíz ülésről. Ez nem valami olyasmi volt, ami csak egy bizonyos processzre alkalmazható, hanem egy minden ülésre vonatkozó eljárásmód.

Konkrétan 1961. január 2-án Washingtonban a 22. amerikai haladó klinikai tanfolyam elindításával megtanította a legelső forgatókönyvet egy „Mintaülés”-hez. Ennek olyan nagy volt a jelentősége, hogy a 22. ACC tanulóinak azt mondta: nem azt akarja, hogy alaposan megtanulják. Azt akarja, hogy kíméletlenül bevágják. Ezek az auditorok egy valóban kemény próbatételnek néztek elébe. Hiszen kezükben a forgatókönyvvel nem volt semmilyen mentségük, hogy ne pontosan alkalmazzák a pontos technológiát:

„A Mintaülésnek tökéletesnek kell lennie. Ha bárki úgy kerül ki ebből az egységből, hogy nem képes az elejétől a végéig tökéletes ülést adni, meg fogom kérni arra, hogy szolgáltassa be a thetánját. Ezt jól véssétek az eszetekbe, mert meglehetősen fontos.

A forgatókönyv fontos. Annyira hozzá vagytok szokva ahhoz, hogy az auditálási utasítás pontos, hogy nem veszitek figyelembe, hogy a forgatókönyvnek is pontosnak kell lennie, értitek? Tehát alaposan sajátítsátok el. Értsétek meg tökéletesen.”

És azzal a céllal, hogy a 22. ACC révén olyan új auditorok generációját hozza létre, akik bármely esetet képesek feltörni és Clearré tenni, alapos oktatásban részesítette őket, hogy mindnyájan az auditálási technológia mesterévé váljanak. Az E-méter történetétől, céljától és használatától kezdve – különös tekintettel a tónuskarra és a tűreakciókra – a reaktív bank mechanikáiig, a jelen idejű problémákig, és hogy ezek miért tagadják meg a precleartől a múlt időnyomra vonatkozó realitást, igazán átfogó áttekintést kaptak mindenről, amire egy auditornak szüksége lehet ahhoz, hogy stabil esetnyereségeket érjen el, és eljuttassa az eseteket a Clear állapotba:

  • Formula, ülés-előkészítés, regimen – mik ezek, és milyen kapcsolat van közöttük.
  • Havingnessprocessz – hogyan végezzünk teszteket, hogy megtaláljuk a megfelelőt, és miért az a célja, hogy stabilizáljuk a pc-t a jelenben.
  • Jelen idejű problémák – hogyan akadályozzák a múlt időnyomra vonatkozó realitást.
  • Felejtőség – miért visszatartás ez önmagunktól.
  • Ártó tettek és visszatartások – a pontos mechanizmus leírása, és hogyan működik az ártó tett/visszatartás Havingnessprocesszként.
  • 37-es ülés-előkészítő – mit tesz, és hogyan kell auditálni.
  • Segítség – a használata, és hogy miért ez az épelméjűség legalsó lépcsőfoka.
  • Dianetika asszisztok – használatuk az ülés-előkészítésben.

Annak tanúságaként, hogy mit értek el ezek az auditorok, amikor ezeket a jártasságokat lassú haladású eseteknél alkalmazták, a különbséget a gyorsabb nyereségek tekintetében L. Ron Hubbard saját megjegyzésével lehet a legjobban jellemezni, miszerint most már mindannyian „olyan gyorsan mozognak, mint a megriadt gazellák”. Ezeknek az előadásoknak a fontosságát mutatja, hogy az előadásokat az összes esetfeltörő HGC számára kötelező képzésként írta elő.

« ACC Lectures