L. Ron Hubbard, a New York Times és nemzetközi bestseller író műveinek kiadója

19. amerikai haladó klinikai tanfolyam

19. amerikai haladó klinikai tanfolyam

19. amerikai haladó klinikai tanfolyam

„De most épp az űroperák korába lépünk be. És valószínűleg mi vagyunk az egyetlenek, akik bármit is tudnak arról, hogy Sammy bácsi meg Hrusi bácsi mivel is néz szembe.” Mialatt Hruscsov, a szovjet vezető örült a Szputnyik-1 nevű szovjet műholdnak és Oroszország vezetésének az űrversenyben, L. Ron Hubbard összehívott egy valóban történelmi jelentőségű ACC-t. „Az általunk valaha tartott legfontosabb kongresszust” – a Képesség kongresszust – követően a 19. amerikai ACC egy beszámolóval indult az űrtársadalmak által a lényekbe implantált teljes időnyomos eseményekről, a minden precleart érintő következményekről, és a civilizációnkra gyakorolt lehetséges hatásokról. Az auditálásban lényeges eszköz volt az E-méter, amelyet újra bevezettek az elektronika fejlődésének köszönhetően. Ez lehetővé tette, hogy az új méterek tranzisztorokkal készüljenek el: ez volt az „amerikai kék méter”. De ezt az ACC-t a Clear-eljárásmód tette igazán nagyszabásúvá, azaz mindazoknak a processzeknek a rendszerezése, amiket az auditorok a leginkább működőképesnek találtak, amikor alkalmazták őket. Ez olyan, pontos lépések sorozatából állt, amelyekkel el lehetett jutni a Clear állapotba. Amikor ezek az auditorok nem kevesebb, mint 15 Cleart hoztak létre magán a tanfolyamon, ez volt az igazi eredmény: Most már L. Ron Hubbardon kívül is voltak auditorok, akik jártassággal, know-how-val és bizonyossággal rendszeresen hoztak létre Cleareket, és ez megnyitotta az utat az egyetlen versenyben, amely számít – a bolygószintű Clearré tételben.

Tovább
vásárlás
$450 USD
Ingyenes szállítás Jelenleg ingyenes szállításra alkalmas.
Raktáron Szállítás 24 órán belül
Formátum: CD
Előadások: 40

További adatok – 19. amerikai haladó klinikai tanfolyam

Hiszem, hogy nagyon, nagyon hosszú idő után most elértük az első nagy áttörést, amelyet az Ember tett ebben az univerzumban.

Konfrontálni az ázsiai szent emberek meglehetősen nagy nemcselekvőségű, ám igen bölcs állapotával, és ténylegesen felvenni ezeket a tulajdonságokat, majd egyfajta rémülettel tekinteni arra, hogy emberek ennyire tétlenek lehetnek, miközben ilyen sokat tudnak, és ennyire keveset cselekszenek; a másik irányban pedig konfrontálni a műszaki tudományok brutalitásával – ez talán túlságosan is szélsőséges tapasztalat mindkét irányban. És a teljes döbbenet és az arra való képtelenség eredményeként, hogy összeegyeztessem ezeket, megtettem, amit itt elvégeztünk, és megvalósítottuk az áttörést. – L. Ron Hubbard

1957. október 4-én egy alumíniumötvözetből készült, 58 centiméter átmérőjű, 83,6 kg súlyú gömb hagyta el a Földet 8 kilométer per másodperc sebességgel, és – miután kilépett a légkörből – pályára állt a bolygó felszínétől 900 kilométeres magasságban. Ezzel a Szputnyik–1 nevű szovjet műhold beírta magát a történelembe, és elérkezett az űrkorszak.

Azonban a nyugati kormányok körében, akiket a kilövés teljes meglepetésként ért, az ünneplésnél sokkal nagyobb volt a megdöbbenés. És amikor a szovjetek egy hónappal később egy második és sokkal nagyobb műholddal álltak elő, a kommunisták fölénye ebben az új korszakban biztosnak tűnt. Ezt csak tetézte, hogy az amerikaiak elsietett kísérlete arra, hogy versenyre keljenek a szovjet eredményekkel, azzal végződött, hogy december 6-án Vanguard rakétájuk 2 másodperccel a kilövés után felrobbant. Ezért Amerika politikai vezetői nyugtalankodtak, mivel szerintük azzal szembesültek, hogy elmulasztották megszerezni a világűr feletti uralmat, és ennek súlyos katonai következményei lehetnek.

Ezek voltak tehát a nemzetközi hírek, amikor L. Ron Hubbard 1957 decemberének utolsó napjaiban összehívta „a legfontosabb kongresszust, amelyet valaha is tartottunk”, ahogyan ő nevezte. A felfedezések egész sorozatának bejelentésével fémjelzett Képesség kongresszus volt az, amelyen új adatokat tett közzé a mentális képmások forrásáról, az Elindítás, Megváltoztatás és Megállítás anatómiájáról és – ami különösen összefüggött azokkal a nemzetközi eseményekkel – a harmadik dinamikás túlélés eszközeiről.

A Képesség kongresszus nyomában pedig elérkezett a 19. amerikai haladó klinikai tanfolyam, amely az alkalmazásról tartalmazott egy részletes összefoglalót auditorok számára. Bár már a Képesség kongresszus is történelmi jelentőségű volt, ez az ACC ugyanolyan emlékezetesnek ígérkezett. Azok az auditorok, akik eljöttek, hogy részesei legyenek L. Ron Hubbard mára már legendássá vált haladó klinikai tanfolyamának, többet tudhattak meg az „űrkorszakról”, mint amit akár Eisenhower, az Egyesült Államok elnöke, akár Hruscsov, a szovjet vezető el tudott volna képzelni.

1958. január 20-a volt. A helyszín egy szép, borostyánnal benőtt épület volt az R és a 19th Street sarkán, Washington északnyugati részén, a fokozott várakozás légkörét pedig hamarosan L. Ron Hubbard előadásai oldották:

„Nagyon szórakoztató, hogy mostanában ilyen sok űropera bukkan fel. Valójában az űroperát a sci-fi restimulálja. Vagy a sci-fit restimulálja az űropera. De most épp az űroperák korába lépünk be. És valószínűleg mi vagyunk az egyetlenek, akik bármit is tudnak arról, hogy Sammy bácsi meg Hrusi bácsi mivel is néz szembe.”

Ezután következett L. Ron Hubbard lebilincselő beszámolója az űrtársadalmak által a lényekbe implantált teljes időnyomos eseményekről, a civilizációnkra gyakorolt lehetséges hatásokról és különösen a bármely precleart érintő következményekről.

„Kaptok némi randomitást – mint amilyet éppen most írtam le nektek az űroperákból –, és a fickó lehúzza a függönyt. Egyszerűen szó szerint eltakarja a dolgot egy mentális képmással, amit »függönynek« hívunk.

Nos, általában az időnyom korábbi szakaszáról veszi ezt, és általában egy űroperából jön a dolog. És az ilyen űroperás eseményekben található erő, robbanás, időtartam és zaklatottság mértéke mellett minden elhalványul, ami ezen a ponton bárkivel megtörténhetne a Földön. Ez nagyjából olyasmi lenne, mint az, ha egy katapultszerkezettel, pár százezer kilométer per órás sebességgel, vagy valahogy így, nekilőnénk egy fickót egy sziklafalnak, értitek? Rengeteg behatást meg ezt meg azt kaptok. Ezért az ilyen eseményekben megjelenő brutalitás nagyon ellenállóvá teszi őket. És így nagyon, nagyon hosszú időbe telt ennek a mezőnek nevezett dolognak a megoldása, és hatalmas győzelem, hogy ma képesek vagyunk megoldani.”

A megoldás lényeges eszköze volt egy olyan dolog újbóli használatba vétele, amire egyetlen auditor sem számított – ez volt az E-méter. Már 3 évvel azelőtt felhagytak a használatával, mivel Mathison (a gyártó) olyan bonyolulttá tette, hogy csak egy mérnök tudta kezelni, miközben a tűreakciói nem voltak elég jók azokhoz a haladó processzekhez, amelyeket L. Ron Hubbard a Clearré tételhez kifejlesztett. Azonban az elektronikában tett előrelépések lehetővé tették egy új, tranzisztoros E-méter létrehozását, és így elkészült a híres „amerikai kék méter”. Használata bebizonyította a hatékonyságát, ugyanis kétharmadával csökkentette az auditálás időtartamát, és így az E-méter újra elfoglalta jogos helyét a Clear és az OT állapot sikeres elérésének nélkülözhetetlen eszközeként.

Annak ellenére, hogy L. Ron Hubbard a teljes időnyomos kutatás és az auditori eszközök területén tett felfedezéseket, ezek egy olyan fejlesztéshez vezettek, amelynek alkalmazása történelmi jelentőségűvé tette a 19. ACC-t: ez volt a Clear eljárásmód. Az általa az auditorok kezében leginkább működőképesnek talált összes processz rendszerezése olyan, pontos lépések sorozatából állt, amelyekkel el lehetett jutni a Clear állapotba. És ennek az alapját egy olyan összetevő képezte, amely minden lénynek eredendő része.

Ahogyan azt kifejtette: „A Clear eljárásmód magában foglalja az ülésben való részvételt, és rá szeretnék nektek mutatni arra, hogy a részvétel leglényegesebb eleme, legfőbb fogaskereke, szíve-lelke a Segítség, és ezt tisztítja meg a CCH 0, és erre helyezzük a hangsúlyt.”

A részvétel felépítésével az auditorok továbbhaladtak a Clear eljárásmód ezt követő szakaszain, hogy elérjék a végső célt: Okká tenni a pc-t. Ugyanis ez volt a Clear: egy olyan thetán, aki képes tudatosan okozó lenni az élet, az anyag, az energia, a tér és az idő felett, szubjektív és objektív módon egyaránt. Annak érdekében pedig, hogy teljes mértékben megértsék a Clearré tétel minden oldalát, tájékoztatta őket annak hátteréről, alapelveiről és mechanikáiról:

  • A Clearré tétel története – hogyan fonódik össze a szellem és az anyag, és miért van szükség mindkettőre az életben.
  • A négy univerzum – egy auditornak alaposan ki kell ismernie, és képesnek kell lennie megkülönböztetni a négy univerzumot: a thetánt, az elmét, a testet és az anyagi univerzumot.
  • Operatív Thetán – a Clear állapothoz való viszonya, és hogy miért fogja elérni az egyén a Clear állapotot mindaddig, amíg azzal a céllal auditáljuk, hogy az OT állapot irányába javuljon.
  • Az auditor fontossága – miért van az, hogy az auditor mindig a Clear felett áll.
  • Posztulátumok – ahhoz, hogy egy thetán nagyon, nagyon aberrálttá váljon, azt az első posztulátumot kell meghoznia, hogy van valami ártalmas az élettel kapcsolatban.
  • Clearré tétel – az auditor teszi Clearré az embereket, a technikák senkit sem tesznek Clearré.
  • Kérdések és válaszok – L. Ron Hubbard megválaszolja a tanulóknak a mezők kezelésével, a megfelelő TR-ekkel, az ülésbeli K/F-ezéssel, az E-méter használatával és a Mockupprocesszinggel kapcsolatos kérdéseit.

Az általa tanítottakból kiemelkedett az, ami a csúcsa volt mindannak, amiért dolgozott – sőt, ami már az első Alapítvány és az Első könyv óta az elsődleges célja volt az auditorképzéssel kapcsolatban. A széles körű Clearré tétel sürgőssége miatt volt egy kikötése: ő maga nem fogja edzeni a résztvevőket. Kizárólag az oktatók feleltek a tanfolyam felügyeléséért, és nekik kellett gondoskodniuk arról, hogy a tanulók tudják, hogyan kell auditálni. Ezért, amikor az ACC 35 válogatott tanulója közül nem kevesebb, mint 15 ott helyben, a tanfolyamon elérte a csodálatos Clear állapotot, sokan mások pedig jelentős haladást értek el ebben az irányban, meglett az igazi eredmény: most már L. Ron Hubbardon kívül is voltak olyan auditorok, akik jártassággal, know-how-val és bizonyossággal Clearré tettek másokat, rendszeresen hoztak létre Cleareket, és ezzel megnyitották az utat a bolygószintű Clearré tétel előtt.

Végső soron ez volt az egyetlen verseny, ami számított. Így jött létre a Clear művelet: „Először Clearré teszünk téged, aztán Clearré tesszük a környezeted, és végül Clearré tesszük az országot.” Ugyanis, ahogy L. Ron Hubbard előre jelezte:

„Azt mondhatnánk, hogy mint szervezet egy helyben toporogtunk, és erre a napra vártunk. Eljött a nap. Az egy helyben toporgásnak vége. A világ egyre rosszabbodó helyzete ellenére sikerrel jártunk, attól függetlenül, hogy mi történik a Földön.

Quod erat demonstrandum.

Érted is meg tudjuk ezt tenni.”

« ACC Lectures