L. Ron Hubbard, a New York Times és nemzetközi bestseller író műveinek kiadója

1. amerikai haladó klinikai tanfolyam

1. amerikai haladó klinikai tanfolyam

1. amerikai haladó klinikai tanfolyam

Attól függetlenül, hogy L. Ron Hubbard a thétauniverzum törvényeinek és az OT-képességeknek a felfedezésével milyen magasságokba jutott el, a következő lépése még ennél is nagyobb jelentőséggel bírt. A haladó klinikai tanfolyamok (Advanced Clinical Courses vagy ACC-k) elindításával kifejezetten arra törekedett, hogy olyan processzeket fejlesszen ki, és olyan auditorokat képezzen, akik minden lényből ki tudják hozni ezeket a képességeket. Az 1. amerikai ACC eredményei azokból a korszakalkotó felfedezésekből származtak, amelyeket az exteriorizációról és annak a lény természetes állapotának helyreállításához való kapcsolatáról tett. Ahogyan azt az auditortanulóknak elmondta: „Az exteriorizációt ne úgy írjátok le a füzetetekbe mint processzt. Ez nem processz. Ez természetes állapot, amelyet helyreállítunk a preclearnél.” Itt található az exteriorizáció elmélete és mechanikája, és hogy hogyan érjük el a 8-as standard működési eljárásmód (SOP 8) hét lépésével. L. Ron Hubbard ott a helyszínen nyitott egy klinikát, és az ACC ideje alatt — és az ő közvetlen felügyelete mellett – az ACC-tanulók precleareket auditáltak, köztük olyanokat, akik semmit nem tudtak a Szcientológiáról, és olyanokat is, akik a „leglehetetlenebb” esetek voltak. Az auditorok igénye egyre nőtt aziránt, hogy L. Ron Hubbard személyesen oktassa őket. Hogy mi volt erre a válasza? A következő 12 hónapban nem kevesebb, mint 8 ACC-t tartott, amelynek eredményeként létrejött az exterior-OT-képességhez vezető út.

Tovább
vásárlás
$950 USD
Ingyenes szállítás Jelenleg ingyenes szállításra alkalmas.
Raktáron Szállítás 24 órán belül
Formátum: CD
Előadások: 70

További adatok – 1. amerikai haladó klinikai tanfolyam

Rájöttem arra, hogy bármikor, amikor egy auditort jól képeztem ki, amikor ő kiment a társadalomba, egyre szélesedő fényáradat sugárzott ki belőle. – L. Ron Hubbard

A Philadelphiai doktorátusi tanfolyam, a Szcientológia 8-8008 és A Faktorok befejeztével L. Ron Hubbard felfedezte az Operatív Thetánban rejlő képességeket és az OT állapot eléréséhez vezető utat. De bármilyen magasságokba is jutott el ezzel, a kutatás és fejlesztés következő lépése még ennél is nagyobb jelentőségű volt – egészen addig finomította és egyszerűsítette az eljárásmódokat és processzeket, hogy bármelyik auditor képessé vált minden lénynél elérni velük ezeket a képességeket.

Ebből a célból nyitott egy nyolc helyiségből álló irodát Camdenben, a Cooper Street 726. második és harmadik emeletén, és kifejezetten annak a tanfolyamnak szentelte, amely kezdetben a Különleges tanfolyam a haladó technikáról nevet viselte. Ez a tanfolyam valójában annyira különleges volt, hogy a jelentkezők áradatából csak a bolygó tizenkét legjobb auditora vehetett részt rajta, akiket L. Ron Hubbard személyesen választott ki.

Így történt, hogy 1953 októberében egy történelmi jelentőségű napon megtartotta a legelső haladó klinikai tanfolyam megnyitó előadását. Az elkövetkező hat hét során az auditorokat az exteriorizációval kapcsolatos korszakalkotó felfedezéseire tanította, valamint arra, hogy hogyan kapcsolódik az exteriorizáció a lény természetes állapotának helyreállításához. L. Ron Hubbard részletesen elmagyarázta az exteriorizáció pontos elméletét, valamint azt, hogy hogyan kell alkalmazni a 8-as standard működési eljárásmód (SOP 8) technikáin keresztül, és világosan kifejtette, hogy az exteriorizáció nem processz, hanem az a természetes állapot, amelyet minden preclearnél helyreállítunk.

Miután létrehozta az SOP 8-at mint az exteriorizáció eszközét, ismertette annak az elméletét és alkalmazását, ami a hét lépés mögött meghúzódik, beleértve a következő monumentális áttöréseket:

  • Tér létrehozása – az alapelvek, amelyek szoros összefüggésben vannak egy lénynek azzal a képességével, hogy exteriorizált thetánként működjön.
  • Horgonypontok – kapcsolatuk a preclear terének megtartásával saját maga és a teste között, továbbá az auditor szerepe a preclear ama képességének rehabilitálásában, hogy megteremtse, megváltoztassa és eltüntesse ezt a teret.
  • Áthatás – annak valódi természete, hogy a thetán hogyan tud, és hogyan viszonyul az áthatás a thetán beingnesséhez, havingnesséhez, illetve ahhoz a képességéhez, hogy elegendő energiát termeljen ahhoz, hogy gyakorlatilag bármit megtehessen.
  • A szubjektív auditálás kontra objektív auditálás tényezői – annak meghatározása és kifejtése, hogy miért és mikor alkalmazzák ezeket.

De ez még nem minden. L. Ron Hubbard ott a helyszínen nyitott egy klinikát, és az ACC ideje alatt – és az ő közvetlen felügyelete mellett – a tanulók precleareket auditáltak, akik között ott voltak a vadonatúj közönségtagok, akiknek semmiféle korábbi Szcientológia ismeretük nem volt, és ott voltak a „leglehetetlenebb” esetek is. Ez elegendő vizsgálati anyaggal látta el őt ahhoz, hogy kutassa és továbbfejlessze a technikáit. Így fedezte fel az eszközöket az emberi aberráció legmélyebb bugyrainak megértésére és megoldására a beingness legmagasabb szintjeivel kapcsolatos új adatok és technikák használatával.

Ehhez kapcsolódik az a történet, amely a következő évben bontakozott ki. Ugyanis annak ellenére, hogy a haladó klinikai tanfolyam már folyamatban volt (és annak ellenére, hogy ragaszkodott hozzá, hogy csak néhány kiválasztottat képezzen), az auditorok világszerte már nem csak „pályáztak” arra, hogy beiratkozhassanak – egyenesen követelték a tanfolyamot. L. Ron Hubbard válasza erre mára már legendás: az elkövetkező 12 hónap során nem kevesebb, mint nyolc különböző haladó klinikai tanfolyamot, több mint 500 előadást tartott, amelyek tetőpontját az exterior OT képességhez vezető út kidolgozása jelentette.

Köszöntünk tehát azon a haladó klinikai tanfolyamon, ahol mindez elkezdődött: Camden, 1953. október 6.

« ACC Lectures