L. Ron Hubbard, a New York Times és nemzetközi bestseller író műveinek kiadója

Képesség kongresszus

Képesség kongresszus

Képesség kongresszus

A résztvevőket néhány kézzel írt sor fogadta: „Helló Kongresszus! Sem ti, sem a terület nem lesztek többé ugyanolyanok ez után.” És valóban: sem ők, sem a szcientológus világ többi része nem maradt ugyanolyan. Egy áttörésekkel teli év megkoronázásaként (kifejlesztette a minden esetet elérő processzeket és az auditálást forradalmasító drilleket) L. Ron Hubbard azt készült bemutatni, hogy hogyan lehet létrehozni egy új civilizációt – egy olyan világot, amelynek ön az alapja. Ez ebből a felfedezésből eredt: „Az aberrált Harmadik dinamika az Első dinamika összesített felelőtlenségeiből áll. Az elmebeteg csoport olyan csoport, amelyet a gyengék alakítanak védelmül az erősekkel szemben. Egy épelméjű csoport a kommunikáció kifejezése azok által, akik mindegyike egyedül is el tudna boldogulni.” Ebből fejlődött ki L. Ron Hubbard korszakalkotó technológiája mind a csoportok fontosságával, mind az igazi Harmadik dinamikák létrehozásának módjával kapcsolatban. Ezután pedig egyik programot a másik után bocsátotta ki, azokkal a lépésről lépésre leírt akciókkal együtt, amelyek célja kimondottan az volt, hogy másokat is fel lehessen sorakoztatni egy túlélést támogató cél mögé. És hogy mit is jelent az a világ, amelynek ön az alapja? Itt mutatta be nagy horderejű felfedezését a mentális képmások valódi természetével kapcsolatban – ennek jelentőségéről azt mondta, hogy aranypapírra kellene írni. Ez nyitotta meg ugyanis a kaput annak a képességnek a felfedezése előtt, amivel ön mindig is rendelkezett, évmilliárdokon át. Ez tehát az a kongresszus, amelyen L. Ron Hubbard a Szcientológia egészét a társadalom feje mögé helyezte.

Tovább
vásárlás
$150 USD
Ingyenes szállítás Jelenleg ingyenes szállításra alkalmas.
Raktáron Szállítás 24 órán belül
Formátum: CD
Előadások: 9

További adatok – Képesség kongresszus

Ha szeretné megtudni, mi a szerepe ebben az új atomkorban, jöjjön el!

Ez a legfontosabb kongresszus, amelyet valaha is tartottunk. Ettől a kongresszustól kezdve új időszámítás kezdődik. – L. Ron Hubbard

Bár 1957 telén senki sem kérdőjelezte meg igazán az előbbi kijelentés igazságát, valószínűleg kevesen tudták volna előre jelezni azt, amit azóta a történelem bebizonyított. Ugyanis a Képesség kongresszuson kezdődött mindaz, amit ma a Szcientológia mint a bolygó túléléséért dolgozó, nagy befolyással bíró erő képvisel.

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy L. Ron Hubbard ne tudta volna pontosan, mit is indít útnak a jövő számára. Sőt, a fenti kijelentés csak a legfrissebb volt egy olyan sorozatból, amely már hónapok óta tartott, és egyebek között magában foglalta a „Miért kellene eljönnöd egy kongresszusra?” című cikket. Bár a kongresszusok már hosszú ideje lehetőséget biztosítottak a szcientológusok számára, hogy hallják L. Ron Hubbardot, és találkozzanak vele, a legfrissebb felfedezései teljesen új megvilágításba helyezték a Harmadik dinamika mint egész fontosságát. Ahogy ebben a kongresszusi cikkben írta:

„Az aberrált Harmadik dinamika az Első dinamika összesített felelőtlenségeiből áll. Az elmebeteg csoport olyan csoport, amelyet a gyengék alakítanak védelmül az erősekkel szemben. Egy épelméjű csoport a kommunikáció kifejezése azok által, akik mindegyike egyedül is el tudna boldogulni.”

És ez még csak egy rövid betekintés volt abba, amit feltárni készült. Hiszen, ahogy később fogalmazott, ezek az áttörések aprólékosan kielemezték a kormányok és a politika egész témájának kudarcait, és biztosították egy új civilizáció megteremtésének eszközeit:

„Ez egy olyan világ gondolata, amely rajtad, és nem egy politikai struktúrán alapul.”

Bármilyen időtlenek voltak is ezek az áttörések, jelentőségük teljes megértéséhez figyelembe kell vennünk az akkori történéseket és a „mi a szereped ebben az új atomkorban” kifejezést. A Föld népei a technológiai fejlődés új korszakába léptek. Ezt példázta az, hogy 1957. október 4-én a Szovjetunió felbocsátotta a Szputnyikot, az Ember által készített első olyan mesterséges holdat, amely sikeresen pályára állt a Föld körül.

A Föld hivatalosan belépett az űrkorszakba, amivel kapcsolatban L. Ron Hubbard megadta a teljes időnyomos nézőpontot:

„Az Űropera újra eljött egy bolygóra, amelyen élünk. Ez korábban mindig pusztulást jelentett.

Talán ezúttal az erőfeszítéseink hatására létezni tud egy emberséges világ.”

És bár csak a szcientológusok voltak képesek megérteni a dolgot a teljes időnyom drámai történetének szempontjából, mindenki számára világos volt a háttérben meghúzódó „pusztítás” szándéka – hiszen a hidegháború épp zajlott. Olyan ideológiai háború volt ez, amelyben az egyik fél azt tartotta, hogy „az egyén semmi” (kommunizmus), míg a másik kijelentette, hogy a legnagyobb dolog „az egyén szabadsága” (demokrácia). Mindez megmagyarázza, hogy ez az első kommunista műhold miért rémítette meg Amerika egész népét, ami még tovább növelte a nemzetközi helyzet feszültségét.

Ám a bolygó romboló erőire adott közvetlen válaszként L. Ron Hubbard ennél sokkal jelentősebb technológiai előrelépést tett a Szcientológiában. A sugárzással kapcsolatos kutatása olyan új processzeket eredményezett (a CCH-eket), amelyekkel bármelyik esetet fel lehet törni; ezek a processzek pedig új képzési drilleket eredményeztek (a TR-eket), amelyek forradalmasították az auditálást.

A Szabadság kongresszuson tett bejelentését követően a 18. amerikai haladó klinikai tanfolyamon (ACC-n) nekilátott az auditorok kiképzésének, hogy ezt mindenhová eljuttassa. Még ennél is fontosabb, hogy ez egy olyan korszak végét jelentette, amelynek során egyre olyan megoldásokat keresett, amelyek elérik az Ember jelenlegi szintjét:

„A 18. ACC-n elmondtam… »Végeztem a lefelé való kutatással. Minden további HGC-kutatás abból fog állni, hogy felfelé megyünk.« Gyorsabban mentem felfelé, mint azt előre elképzeltem. Most már megtanítottam Washingtonban az auditorokat és az akadémiai oktatókat, hogy hogyan kell teljesen felmenni.”

Ha mindezeket összerakjuk, megkapjuk, hogy mit hozott erre a kongresszusra. Például egy olyan fontos áttörést a mentális képmásokkal kapcsolatban, hogy elmondása szerint arany papírra kellene írni. Ez megnyitotta az utat a Clear eljárásmódhoz. Az egésznek a Képesség szó adta a keretet – és a Harmadik dinamikás túlélés eszközei. Ebben a kongresszusban találhatók olyan kulcsszavak, mint a cél és felelősség; számos program, amelyek mindegyikének kifejezetten az a célja, hogy másokat rávegyen egy cél támogatására; a kontroll anatómiájának – Elindítás, Megváltoztatás és Megállítás – bejelentése; valamint az Operatív Thetán legteljesebb definíciója.

És hogy mi volt a helyzet a Szputnyikkal? Amikor L. Ron Hubbard december 29-én rekordmennyiségű résztvevővel megnyitotta a Képesség kongresszust a híres Shoreham Hotelben, fellőtte a saját „Ffftnyikját”, amely végszóra felrobbanva pingponglabdákkal terítette be az egész színpadot. A szórakozás garantált volt. Végül is ez volt az a kép, amely abból a nézőpontból tárult eléjük, ahová ekkor helyezte a Szcientológiát: egy méterről a társadalom feje mögül.

« Congress Lectures